Manapság szinte már közhely a médiakutatás ama klasszikus belátása, hogy egy közlés médiuma lényegi kapcsolatban van magával a közlés tartalmával, szerepe nem korlátozódik arra, hogy semleges átadó, továbbító csatorna legyen. De vajon - például - az irodalomtudományban számot vetettünk-e azzal, hogy mit jelent, ha hagyományos, papír alapú irodalomtörténeti összefoglalás helyett digitális, hálózati változatot képzelünk el?
Fontos tisztázni mindenekelőtt, hogy a digitális (formájú/helyzetű) irodalomtörténet sokféle lehet: nem mindegy, hogy pusztán digitalizált, vagy online esetleg egyenesen web2 típusú munkáról van szó. Mindháromra vannak példák, s előadásomban mindhárom változat fontosabb jellemvonásait szeretném áttekinteni.
Az Irodalomtudományi Intézetben jelenleg folyó munka, mely az Intézet régi, immár fél évszázada készült művét a Spenót néven ismert akadémiai irodalomtörténet céljait szeretné újragondolni és aktualizálni, szükségessé teszi azt is, hogy számot vessünk azzal, hogyan befolyásolja munkánk médiuma (legyen az offline vagy online) az olyan alapvető, nélkülözhetetlen irodalomtörténeti fogalmainkat, mint a folyamat, korszak, kánon, korpusz, szerző, hivatkozás, forrás, hitelesség, és még hosszan sorolhatnánk. A munka során e kérdésekkel naponta szembesülünk, s fontosnak tűnik figyelmeztetni arra, hogy a jelen mediális váltásainak tükrében az alapfogalmak sokszor inkább formáknak bizonyulnak - formáknak, melyeket meg kell vizsgálnunk és újra kell értelmeznünk ahhoz, hogy legalább hozzávetőleg annak közlésére legyenek alkalmasak, amire használni kívánjuk őket.