Ruttkay Zsófia: Krúdy nyomában – Szindbád szövegvizualizációk

Sokat emlegetett közhely Krúdy Gyula nyelvének zeneisége, Ezt szerettem volna láthatóvá, kutathatóvá tenni interaktív szövegvizualizációs eszközökkel. A Szindbád-utazások 50 történetének szövegét elemezve és az eredményt képi formában megjelenítve olyan kérdésekre keresem a választ, mint a leggyakoribb szavak, a szövegek hangtani és ritmikai mintái, a jambikus lejtés megléte, valamint a mondatok hossza, és azok szövegbeli szerepe.

A „képek” időnként valóban meglepő jelenségeket tárnak a szemünk elé – ilyen például a magas és mély, hosszú és rövid magánhangzók előfordulásának hegyvonulata, amely egy szempillantás alatt meggyőz arról, hogy Krúdy nyelvének zeneisége valóban tulajdonítható a magas-mély és rövid-hosszú szótagok csak rá jellemző használatának. Ugyanakkor nem egyneműek a szövegei, a hegyvonulatok többféle tájat mutatnak. Ezek önmagukban is érdekes, sőt időnként tudományos súlyú konklúziók, noha nem a filológiai publikációban megszokott táblázatos, kimerítő elemzések módszerével születtek. Munkám legfőbb eredményének magát a módszert érzem: az interaktív módon használható vizualizációs programokat, melyek a rácsodálkozást, kísérletezést, kérdések és hipotézisek felvetését is segítik. A vizuális képből mindig rá lehet közelíteni magára a szövegre, összevetni a formai mintákat a szöveg ha ngulatával, tartalmával is.

Ruttkay Zsófia: Weöres100 – poetikus interaktív installációk

A Petőfi Irodalmi Múzeum felkérésére, a Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára A megmozdult szótár címmel rendez kiállításhoz a MOME TechLab közreműködésében 11 interaktív installáció született. Modern interakciós technikák segítségével a látogatók maguk mozdíthatják meg a szavakat, koppinthatnak vagy fújhatnak ki verssorokat, rajzolhatnak vagy öltögethetnek össze verseket, illetve felfedezhetik a költő életművének galaxisát. Mindezzel a költő sziporkázó, játékos szelleméhez kerülhet közelebb a közönség. A látogatók a bejegyzések szerint ez meg is történt.

Az előadásban kiderül, hogy mi motiválta az alkotókat, és mi a varázslatos élémyek technikai háttere.

Ruttkay Zsófia: Hajnali háztetők – irodalmi séta okostelefonra

Az interaktív irodalmi séta Ottlik Géza azonos című regényének cselekményszálát követve a városon át mutatja be a történet szereplőit és helyszíneit, miközben a kor Budapestje elevenedik meg az okostelefon képernyőjén. A regényből elhangzó részletek előre meghatározott útvonalon, azok vélt, vagy valós helyszínein, illetve a köztük megtett útszakaszok között hangzanak el, olvashatóak el, abból akár idézetek is elmenthetők. A regényrészletek szüneteiben pedig a húszas, harmincas évek kulturális és társadalmi viszonyait válogatott audiovizuális anyagok jelenítik meg: korabeli írott sajtóanyagok, zene- és filmbejátszások, a fényképek, valamint a tájékozódás alapjául szolgáló 1938-as Budapest térkép.

A Mechwart ligetből induló és a PIM-nél végződő 6 órányi, részletekben (is) végigjárható séta során - akárcsak a könyv olvasásakor - lassan áll össze a történet, időt adva a befogadásra. Az történetben való tájékozódást interaktív naptár is segíti, mivel a bejárhatóság érdekében az útvonal nem a regény narratíváját követi.

A lokatív technológiára épülő élmény az MTA SZTAKI már létező, tematikus városi sétákat kínáló Guide@Hand alkalmazásának, a partnerek együttműködésében megvalósított továbbfejlesztése. A készülék GPS elérését bekapcsolva a séta a hangos navigációban és a térképen is jelezett útvonalon haladva pontról pontra bontakozik ki. Ezeket érintve a szöveges, hangos és vizuális tartalom automatikusan hangzik el, illetve jelenik meg a készüléken.
Az Hajnali háztetők az App Store-ból és Google Play-ből ingyenesen letölthető Guide@Hand mobil alkalmazás egyik sétájaként használható.

A MOME Digitális Múzeum egyetemi kurzusán született ötletet a hallgatók fejlesztették tovább. Az alkalmazás új műfajt teremtett, majdnem világlesőként. A hazai irodalomtanárok és diákok lelkes visszajelzése mellett hazai és külföldi szakmai díjakat is nyert.

Link: techlab.mome.hu/hajnali_haztetok